Megfázás kezelése házi praktikákkal

By | 2009. nov 11

Fejfájás, orrfolyás, orrdugulás, levertség, álmatlanság….és még sorolhatnám, mind mind a meghűlés tünetei, melyek ilyenkor ősz és tél víz idején sok kellemetlenséget okoznak számunkra. A közönséges meghűlés nem játék, s igen is kezelést igényel, hiszen nem csak az influenzát hanem a náthát is vírus okozza, még pedig nem is egy hanem közel 100 féle, melyek a nyálkahártyával borított érzékeny felületeken szaporodnak el, okozva így az orrban, a torokban, melléküregekben, hallójáratokban , hörgökben különféle kellemetlen tüneteket. Mivel a tünetek nagyon sok félék lehetnek, akár egymás után is felléphetnek, ezért a közönséges nátha kezelésére a kombinált hatású szerek a legalkalmasabbak, hiszen azok egyszerre csökkentik a nyálkahártya duzzanatot, a gyulladást és a köhögési ingert, oldják a nyákot illetve csökkentik az esetleges allergiás reakciókat.

Egy nátha esetében a megfelelően kiválasztott és alkalmazott gyógyszerek mellett nagyon fontos még a helyes házi ápolás, mely célja, hogy a gyógyszeres kezelést kiegészítse, s így meggyorsítsa a gyógyulási folyamatokat.

Talán az egyik legfontosabb házi praktika, az ágymeleg és a  nyugalom. Ennek az a lényege, hogy szervezetünknek azzal, hogy pihenünk megadjuk a lehetőséget arra, hogy minden erejével a korokozók elleni küzdelemre tudjon öszpontosítani. A pihenés során gondoskodjunk arról, hogy kellő meleget bitosítsunk szervezetünk számára, hiszen köztudott, hogy a meleg minden formája jótékony és gyógyító hatású, tehát egy forróvizes palack a paplan alatt vagy egy meleg sópárna a homlokon, arcüregen már képes enyhíteni a megfázás okozta kellemetlenségeket.

A következő fontos pont, a folyadékfogyasztás, melynek jelentősége abban nyilvánul meg, hogy az elpusztult kórokozók és immunsejtek váladékkal távoznak a szervezetünkből, ezért ilyenkor több folyadékra van szükségünk, mint általában egészséges állapotban. Nátha esetében napi 4 liternyi folyadékot is szívesen lát a szervezetünk, melyet gyógynövény tea, ásványvíz, gyümölcs és zöldséglé, esetleg meleg leves formájában tudunk biztosítani. Fontos viszont megemlíteni, hogy a kávé a fekete tea, energia italok ilyenkor nem ajánlottak, hiszen ezek összetevői vízhajtó anyagokat tartalmaznak, melyek kiszáradást idézhetnek elő.

Gőzpára szintén említést érdemel, hiszen a forró gőz gyógyít. A kamillás-borsmentás, vagy eukaliptuszos inhallálásnál jobbat ma sem tudnak a hozzáértők. Ez a keverék oldja az orrdugulást, tisztítja a járatokat, nedvesen tartja a nyálkahártyát. Ezek a gyógynövények lényegében az illóolajaikban található összetevők  jótékony hatásai révén alkalmasak a gőzpárás inhallálásra. Egyébként akár párologtatás céljából is használhatunk ilyen keveréket hálószobánkban vagy akár az egész lakásban, ezzel folyamatosan könnyítve légzőszerveinken a nátha ideje alatt.

Gyógynövény teák vagy gyógynövény kivonatok szintén segítségünkre lehetnek megfázás idején. Orvosi ajánlásokban talán a leginkább élenjáró az echinacea vagyis a bíbor kasvirág, melyet főleg kivonat formában találhatunk meg a gyógynövény boltokban illetve patikákban. Ebből 15-20 cseppet, meleg, de nem forró herba teába téve napi 4-5 alkalommal fogyaszthatunk. Már pár napi fogyasztása is segít a tünetek enyhítésében. Általános roboráló hatású a ginzeng gyökér, melyet akár megelőzésre is használhatunk. Többnyire, tea vagy kapszula formájában tudjuk beszerezni a patikákban, gyógynövény boltokban vagy akár bioboltokban.Ha köhögéstől, esetleg hörghuruttól szenvedünk akkor a hársfa vagy a lándzsás útifű főzetei, kivonatai a leghatékonyabb gyógyhatású szerek. Ami még érdemes megemlíteni és kipróbálni, az pedig a gyömbér, melynek a szakértők vírusölő tulajdonságot tulajdonítanak. Gyömbér gyökeret ma már bármelyik zöldségesnél vagy bármely bevásárló központ zöldséges osztályán is megtalálhatjuk. A leghatékonyabb felhasználása nátha esetén, ha teát készítünk belőle, még pedig úgy, hogy bármilyen herba vagy gyümölcs tea alapba, belereszelünk egy teáskanálnyi megtisztított gyömbérgyökeret( egy teáskanál kerüljön egy csészényi teába) és hagyjuk ázni egy picit, de ne hűtsük ki teljesen. Az így elkészített teát ízesítsük mézzel, citrommal és még melegen fogyasszuk el. A citromot és mézet lehetőleg ne tegyük forró teába, csak is a melegbe, mivel a forró hőbehatás a vitaminokat elpusztítja.

A megfázás többnyire egy hét alatt szövödmény nélkül elmúlik. Ha azonban a tünetek makacsul megmaradnak, kivált ha azok mellkasi fájdalom, köhögés sűrű nyálkás köpettel, láz megjelenése, fülfájás, akkor forduljunk orvoshoz, hiszen ezek már szövödmények lehetnek vagy esetleg más betegség tüneteiként jelentkezhetnek (influenza, vagy bakteriális fertőzések)

Vissza az iskolába, avagy mit adjunk gyermekünknek az uzsicsomagba!

By | 2009. aug 28

Ahogyan közeledik a szeptember, úgy kezd az egész család készülni a gyermek iskolába menetelére:

  • megvesszük a könyveket
  • beszerezzük a füzetcsomagokat
  • új ruhákat, cipőket szerzünk be csöppségeinknek, mert hát nőnek, mint a bolond gomba s a tavalyi már kicsi…
  • elkezdünk azon is gondolkozni, hogy vajon mit adjunk majd a kicsinek tízóraira, ebédre és uzsonnára, amíg távol van az otthon melegétől

Sokan a felsorolások legutolsó pontját úgy oldják meg, hogy zsebpénz adnak, s így hamar egy mozdulattal el is intézik a gyerek napi ellátását. Ez viszont a lehető legrosszabb dolog, amit tehetnek, hiszen ez az első lépés ahhoz, hogy egy gyerek a helytelen, egészségtelen, tápanyagszegény termékekhez nyúljon és azok által függővé váljon. Azzal, hogy pénzt adunk számára az iskolai étkezéshez, lényegében megadjuk gyermekünk számára a kezdő lökést a helytelen táplálkozáshoz, hiszen így a gyerek azt vesz magának, amit szeretne, ami számára csábító, s higgye el kedves anyuka, hogy nem a vitaminban, ásványi anyagokban, nyomelemekben, fehérjékben gazdag táplálékokat fogja majd gyermeke választani, hanem a magas energiatartalmú, de annál kevesebb tápanyagértékű termékeket részesíti majd előnyben.

Ha tényleg tenni akar gyermeke egészséges fejlődése érdekében, akkor olvassa tovább ezt a cikket és tudja meg, hogyan is tudunk gyermekünk számára tápláló tízórait, ebédet és uzsonnát biztosítani az iskola időszak alatt is.

Először is összegezném, hogy mik is azok a tápanyagok, melyek gyermekeink egészséges fejlődése érdekében fontos szerepet töltenek be.

Ezek pedig az alábbiak:

  • Szénhidrátok: teljeskiörlésű gabonafélék, pékáruk formájában (napi energia szükséglet fedezői, tehát a megfelelő erőnlét biztosítói)
  • Proteinek (Fehérjék): hal, húsok, tojás, tejtermékek formájában (ezek a növekedésben játszanak fontos szerepet)
  • Vitaminok, ásványi anyagok: Zöldség, gyümölcs formában (immunrendszerünk erősítői, s így gyermekünk ellenálló képességének növelői, egyes betegségek megelőzői is egyben)
  • Kálcium források (tejtermékek): Fontos szerepük van gyermekkorban, hiszen csontépítésben, az egészséges csontszerkezet kialakításában játszik szerepet, mind ezek mellett fogaink épségéért is felel a Kálcium.

Gyermekünk napi menüét tehát úgy kell összeállítani, hogy ezek a tápanyagok megtalálhatóak legyenek benne.

Reggeli:

  • teljeskiörlésű gabonapehely (natúr édesítés nélküli változat) tejjel, esetleg mézzel édesítve, egy pohár frissen facsart gyümölcslé vagy boltban vásárolt 100%-os gyümölcs vagy zöldség lé.
  • Müzli szelet, tej, zöldség vagy gyümölcslé

Ezek megadják a kezdő lökést (energiát) a napi kezdéshez, s újult erővel tud a gyermek neki látni az új iskola napnak.

Tízórai:

  • Joghurt vagy
  • gyümölcs (alma, körte, nektarin, szőlő, narancs, banán) vagy
  • kis maroknyi natúr dió, mogyoró, kesu dió, pisztácia, amit szeret a gyerek

Ebéd:

  • Csomagoljunk tápláló szendvicset számára, amely tartalmaz teljeskiörlésű gabonából készült pékárut, tojást, tejterméket, hal vagy hús félét illetve salátaféleségeket.

Uzsonna:

  • Joghurt vagy
  • Gyümölcs vagy
  • Apró csoki szelet vagy valamilyen édesség, DE CSAK UZSONNÁRA, EGYSZER EGY NAP (hamarabb azért nem adhatunk, mert azt szeretnénk, hogy a tápláló ebédet megegye, s nem akarjuk, hogy a tízóraira fogyasztott édesség elvegye az éhségérzetét)

Értelemszerű, ha már valamit kapott reggel tízóraira a gyerek, akkor itt valami mást adjunk neki, ne ugyan azt (tehát ha reggel joghurtot kapott, akkor itt gyümölcsöt kapjon vagy ugyan ez fordítva is igaz)

Vacsora:

A legfontosabb, hogy főt étel legyen, hiszen legalább egyszer egy nap szükséges meleg ételt fogyasztania gyermekünknek is.

  • Párolt, grillezett, főtt hús vagy halféleség, zöldség, főzelék félével és lehetőleg burgonya vagy gabona körettel (rízs, vad rízs, hajdina)

Egészséges szendvics receptek az uzsicsomagba

Tonhalas szendvics jégsalátával és kukoricával

  • lében eltett tonhal konzerv (150-200 grammos kiszerelés)
  • majonéz (1 evőkanál), ha a gyerek nem szereti, akkor kevés margarin vagy vaj
  • aprított friss petrezselyem (1 evőkanál)
  • jégsaláta
  • konzerv kukorica (2 evőkanál)
  • teljeskiörlésű lisztből készült zsemle, kifli vagy kenyér

A tonhalat jól lecsepegtetjük a sós levétől, egy keverőtálba tesszük, egy evőkanál majonézzel vagy kevés vajjal, margarinnal krémes állagúvá törjük, hozzáadunk egy evőkanálnyi frissen vágott petrezselymet. Fűszerezni, sózni nagyon nem kell, hiszen a tonhal konzerv alapban sózott. Ezzel a masszával kenjük meg bőven a kiflit, zsemlét vagy kenyeret (tonhalkrém fog maradni még nekünk is, tehát így akár saját vagy párunk ebédjét is elkészíthetjük, így pénzt is spórolhatunk), szórjuk meg kukoricával, borítsunk rá aprított jégsalátát és fedjük le a kifli, zsemle vagy kenyér másik felével.

Pulykás/csirkés – salátás szendvics

  • 1 darab paradicsom apróra vágva
  • 1 negyed kígyó uborka apróra vágva
  • 1 kis fej lila hagymának a fele apróra vágva
  • pár levél jégsaláta vagy fejes saláta apróra vágva
  • a doboz natúr sajtkrém
  • szeletelt pulyka sonka/csirkesonka/ esetleg előző napról maradt grillezett vagy főt, sült szárnyas hús
  • teljeskiörlésű gabonából készült pékáru

A natúr sajtkrémet kikeverjük, hogy lágyabb legyen, majd belevegyítjük az aprított salátaféléket. Ezzel a krémmel kenjük meg gazdagon a péksüteményt és a krém tetejére pedig ráteszünk 1-2 szelet csirke/pulyka sonkát vagy aprított sült/grillezett/ főtt/párolt húst. Lefedjük a péksütemény másik felével.

Sajtos szendvics, majonézes káposzta-karotta salátával

  • 1 darab sárgarépa reszelve
  • a sárgarépa mennyiségéhez azonos mennyiségű fehér édes káposzta reszelve
  • majonéz
  • szeletelt sajt (cheddar)
  • teljeskiörlésű lisztből készült péksütemény

A reszelt sárgarépát, káposztát egy keverőtálba tesszük, kevés borssal és sóval meghintjük, hozzáadunk annyi majonézt, hogy éppen kenhető masszát kapjuk (ne tegyünk túl sok majonézt bele, mert akkor túlon-túl kalória dús ebédet csinálunk)

Ezt a salátát kenjük rá a félbevágott kenyér/kifli/zsömle darabra, majd fedjük be egy – két szelet sajttal, és tegyük rá a másik felét a péksüteménynek.

Tojáskrémes szendvics, salátával és paradicsommal

  • 2 darab főtt tojás (pucolva, majd apróra törve)
  • 1 evőkanál majonéz
  • só/bors
  • 1 teáskanál mustár (ha szereti a mustáros ízeket a gyerek)
  • jégsaláta aprítva
  • teljeskiörlésű lisztből készült péksütemény

A főtt tojást egy keverőtálba törjük össze, adjunk hozzá annyi majonézt, hogy éppen kenhető masszát kapjunk, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Ha a gyerek szereti a mustáros ízeket, akkor keverhetünk bele kevés mustárt is. Ezzel a masszával készítsük el a szendvicset, a massza tetejét szórjuk meg aprított jégsalátával és szeletelt paradicsommal.

Sonkás szendvics salátával és paradicsommal

  • szeletelt alacsony zsírtartalmú sonka
  • jégsaláta vagy fejes saláta
  • paradicsom szeletelve
  • sajtkrém
  • teljeskiörlésű lisztből készült kenyér/kifli/zsemlye

A péksüteményt megkenjük sajtkrémmel, ráhelyezzük a sonka szeleteket, a jégsaláta vagy fejes saláta levelet és paradicsom szeleteket. Beborítjuk a péksütemény másik felével.

Almás-csirkemájas szendvics

Ez egy kicsit időigényesebb uzsonna, de nagyon finom.

  • 10 dkg csirkemáj még nyersen felszeletelve
  • 1 kicsi alma
  • 1 fél fej hagyma aprítva
  • só/bors
  • teljeskiörlésű lisztből készült péksütemény

A hagymát kevés olíva olajon megpirítjuk, rádobjuk a csirke májat és készre pirítjuk. Ha elkészült kiszedjük a májakat a tálból és lecsepegtetjük a zsírtól. Most megsózhatjuk kissé és megborsozhatjuk a májat. (sóval csínján kell bánni, mert a máj megkeményedik a sok sótól)

Az almát csumázzuk ki, majd szeleteljük fel vékonyan. A péksüteményt vágjuk félbe majd kevés margarinnal vagy vajjal kenjük meg, rakjunk rá néhány szelet almát majd arra az olajtól már jól lecsepegtetett csirke májakat. Fedjük be a péksütemény másik felével.

Wellness étrend, avagy egészségünk egyik mozgató rugója

By | 2009. aug 18

A wellness, mint fogalom viszonylag új keletű, amely mint egy 25-30 évvel ezelőtt került be a köztudatba, a „betegség” szó angol megfelelője az „illness” ellentéteként az USA-ban. A wellness állapotot megelőzéssel lehet elérni, így az általános megszokotthoz képest rendszerint életmódváltást is jelent, s jelentősen épít arra a gondolatra, hogy az egyén felelősséggel tartozik saját egészségéért. A mindennapi életben a wellness, mint fogalom olyan összetevőket kapcsol össze, mint a:

  • rendszeres orvosi szűrés
  • rendszeres testmozgás
  • egészséges táplálkozás
  • káros szenvedélyektől való tartózkodás
  • tudatos stresszcsökkentés
  • környezettudatosság
  • harmonikus életmód

A wellness tehát egészséget jelent a szó holisztikus értelmében, így hangsúlyozván a fizikai, szellemi és értelmi képességek harmonikus egyensúlyát.

A wellness talán egyik leglényegesebb pontja az egyén optimális táplálkozása, hiszen a megfelelő minőségi, optimalizált táplálkozás számos negatívumot képes kiszűrni és megelőzni, éppen ezért bír hatalmas jelentőséggel és ezért vált maga a wellness „diéta” olyan híressé a világban.

A továbbiakban ezen „diéta”, vagy is inkább táplálkozási életmód lényeges elemeivel szeretném megismertetni az olvasót, hogy ezen ismeretekkel is segíthessem az egészségesebb Önmaga elérésében.

Maga a wellness táplálkozás az úgynevezett vegyes táplálkozás alapjaira épít. Lényeges eleme, hogy a felhasznált táplálékokat a lehető legkevésbé feldolgozott formában használja.

A wellness diéta előnyben részesíti a növényi hidegen sajtolt magolajokat, olíva olajat, illetve az Omega 3-6-9 zsírsavakban gazdag olajokat.

Törekszik a természetes ízekre, éppen ezért hanyagoljuk a túlzott sózást, és részesítsük inkább előnyben a friss fűszernövények illetve gyógynövények használatát.

A wellness étrend egyik alapja a tejtermékek fogyasztása, éppen ezért törekedjünk azok napi szinten történő elfogyasztására változatos formában. A tejtermékek a bélflórán egészségi állapotának fenntartásában játszanak jelentős szerepet, illetve Kálcium és D-vitamin források is egyben.

A wellness étrendet úgy kell összeállítani, hogy kellően rostgazdag is legyen, éppen ezért figyelnünk kell arra, hogy naponta többször lehetőleg 3-5 alkalommal is fogyasszunk friss, nyers gyümölcsöt és zöldséget, biztosítván ezzel a kellő rost bevitelt. A rostgazdag táplálkozáshoz hozzá tartozik még a hüvelyesek és a teljeskiörlésű gabonából készített termékek fogyasztása is.

A fehérjék, mint tápanyagok, izmaink építésében, karbantartásában játszanak szerepet, ezért figyelnünk kell a megfelelő mennyiségű és minőségű napi fehérje bevitelre is. A legjobb, ha sovány húsokat és halakat fogyasztunk, hiszen ezek nem csak a fehérje ellátásban segítenek, hanem a B12 vitamin illetve a vas szükséglet kielégítésében is szerepet játszanak, a halak ráadásul esszenciális zsírsavakat is tartalmaznak.

A wellness étrendben jelentős szerepet játszik a kellő folyadékfogyasztás is, mely normál esetben napi 2-3 litert jelent. A bőséges folyadékfogyasztás kutatások szerint az energialeadást is növeli, így segít a testtömeg megőrzésében vagy csökkentésében illetve a méreganyagok eltávolításában.

Jó tanácsok ehhez az étrendhez:

  • Minden étkezéshez igyál meg 3 dl ásványvízet vagy zöld teát, de kerüld a cukros üdítőket, energia, koffeines vagy alkoholos italokat!
  • Sose hagyd ki a reggelit, és mindig válassz rostokban-szénhidrátokban gazdag ételeket!
  • Kerüld a sok adalékanyagban gazdag ételeket (E-számok, tartósító szerek, színezékanyagok)
  • Ha teheted, válassz vegyszermentes gazdálkodásból (ökológiai, biogazdálkodásból) származó termékeket
  • A mesterséges édesítőszerrel készült “light” édességek helyett válaszd az aszalt gyümölcsöket, biosütiket, de alkalmanként és kis mennyiségben akár cukorral készült édességeket is megengedhetsz magadnak!
  • Próbálj meg változatosan, naponta 5-ször, 6-szor, kis mennyiségeket enni!
  • Az ivóvíz a friss mérési eredmények szerint sok helyen gyógyszermaradékokkal szennyezett lehet. Érdemes időnként váltakoztatva különböző forrás ásványvizeket is fogyasztanod folyadékszükségleted pótlására.

Szépséghiba vagy egészségügyi probléma HA…

By | 2009. Júl 7

Szépséghiba vagy egészségügyi probléma ha, hajszerkezetünk állapota rossz irányba változik, elvékonyodó, esetleg töredezett haj, bizonyos esetekben kisebb nagyobb fokú hajhullás, az egyik legismertebb okok közé tartoznak, hogy nők ezrei-tízezrei keresik fel évente bőrgyógyászaikat segítség gyanánt.

Hajunk állapotában bekövetkezett negatív változásokat számos ok idézheti elő. Ebben a cikkemben ezeket az okokat boncolgatom, s adok rájuk lehetséges megoldásokat.

Ok 1. Hormonális változás

Sok nő életében bekövetkezik az időszak mikor is a női hormon szint hirtelen lecsökken, s ezzel egyenes arányban a férfi androgén hormon szint kerül domináns állapotba. Ez az ok, mely végül hajunk állapotában romlást idéz elő, sőt, bizonyos esetekben hajhullást is okoz.

Ez az állapot viszont könnyen orvosolható, hiszen egy egyszerű rutin vérvizsgálatból megállapíthatóak a páciens hormon szintjére vonatkozó adatok, s ha szüksége van rá akkor megfelelő hormonkezeléssel a régi állapot visszaállítható, s így a haj szerkezetben bekövetkezett változások is megszüntethetőek s pár hónapon belül rendeződhetnek.

Ok 2. Évek múlása

A haj szerkezete sajnos egyenes arányban változik/romlik korunk előrehaladtával. Ami azt jelenti, hajunk az öregedés közeledtével éves és éves szinten egyre inkább vékonyodik, fakul, vagyis veszít fényéből, veszít tartásából, töredezik, s bizonyos esetekben akár hullik is. Ez azért következhet be, mert az évek előrehaladtával táplálkozásunk is megváltozik, szervezetünk már nem használja úgy a tápanyagokat, mint az előtt, talán már mi sem figyelünk annyira oda mit és milyen mennyiségben fogyasztunk, s ezért hajunk szerkezeti változáson megy keresztül, az egyre kevesebb proteint fog tartalmazni, s így végül az előbb említett negatívumokat szenvedi el.

Védekezés képpen törekedjünk idősebb korban is, vitaminokban, ásványi anyagokban és minőségi fehérjében gazdag táplálkozást folytatni, külsőleg pedig igyekezzünk hajuk számára, proteinben és keratinban gazdag hajpakolásokat illetve samponokat használni. Kerüljük az erős hajkeféket, melyekkel megsérthetjük a fejbőrünket, illetve megtéphetjük amúgy is gyengébb szerkezetű hajunkat. Kerüljük az erős és sokáig tartó hőbehatást hajunkon (sütővas használat, hajszárítás túl meleg levegővel, hajvasaló használata)

Ok 3. Stressz

Az emocionális és fizikai stressz gyakori okai lehetnek a hajszerkezet romlásának illetve haj hullásának. A hajvesztés gyakoribb állapot ebben az esetben, s ráadásul elég agresszíven is támad, mivel nem rögtön a traumás időszak alatt kezdenek a problémák előjönni, hanem azt követően 3 és 6 hónap elteltével, s fej egész területére kihat a változás, vagyis a hajvesztés.. Sokszor ezért nem is tudjuk megállapítani egyes esetekben, hogy miért is következett be a hajhullás, mert a stressz lehetőségét már rég elfelejtettük, mire az valójában kifejti hatását.

Ezt az okot viszont könnyen orvosolhatjuk, pontosabban inkább azt mondanám, hogy könnyen megelőzhetjük azzal, ha a traumás időszakot követően egyből elkezdünk megfelelően figyelni önmagunkra, ismét elkezdünk foglalkozni belső harmóniánk megteremtésével, s kiegyensúlyozott táplálkozást követünk. Hajunknak megfelelő minőségű és mennyiségű fehérjére, vasra és B-vitamin komplexra van szüksége az egészséges növekedéshez.

Ok 4. Gyógyszerfogyasztás

Számos gyógyszer, főként antibiotikum egyik mellékhatásaként jelentkezhet időszakosan hajhullás, mely a kezelés befejeztével illetve a szer kiürülésével a szervezetből, azonnal megszűnik s rendeződik. Ha esetleg tartunk, a gyógyszer által előidézte hajhullástól, érdemes még a gyógyszer felírása előtt érdeklődnünk orvosunktól a mellékhatások tekintetében, s ha fenn áll a veszélye egy hajhullást okozó mellékhatásnak, próbáljunk orvosunkkal más alternatívát keresni a kezelésre.

Ok 5, Fogyókúra és helytelen táplálkozás

A szegényes táplálkozás, helytelen tápanyagbevitel, esetleges drasztikus fogyókúrák könnyen okozhatnak bőr és hajproblémákat, mivel ilyenkor nem figyelünk a minőségi táplálékfogyasztásra, s az alacsony protein, vitamin és ásványi anyagbevitelből a hajunk számára már szinte nem is marad felhasználható mennyiség, s így hajunk előbb utóbb elvékonyodik, töredezik, végül súlyosabb esetekben egy része elhullik.

Táplálkozási és életmód szakértők szerint, még egy fogyókúra esetén is oda kell figyelnünk a napi többszöri minőségi fehérje bevitelre, illetve a szükséges vitamin és ásványi anyag mennyiségre. Hajunknak főként fehérjére, vasra, B-vitaminokra van szüksége az egészséges fejlődéshez.

Töredezik a körmünk

A körmök kettéválása, illetve töredezésének hátterében lényegében nem megfelelő tápanyag ellátottság áll. Körmünk egészségéhez vasra, szeléniumra, C-vitaminra, cinkre van szükségünk.

A legjobb vasforrások:

  • Vörös húsok
  • Szárnyasok
  • Belsőségek (máj)
  • Zöld leveles zöldségek (legfőképpen spenót, sóska, saláta, káposzta)

C- vitaminforrások:

  • Citrus félék
  • Savanyú káposzta
  • Zöldpaprika

Cinkforrások:

  • Vörös húsok
  • Kagylók és tenger gyümölcsei (osztriga a legfőképpen)
  • Szárnyasok
  • Halak, leginkább a lazac
  • Tökmag

Vegetáriánusoknak, körmük egészsége megőrzése érdekében megfelelő mennyiségű tejtermék, gabona féle és hüvelyesek fogyasztása ajánlott, hiszen ezek tartalmazzák a köröm számára szükséges tápanyagokat.

Kiszárad, majd berepedezik a sarkunk

Valójában sarkunk berepedezését külső, fizikai behatások okozzák, nem pedig belső okok.

Legtöbbször a kiszáradt majd berepedezett sarok hátterében sarok nélküli lábbelik, vékony talpú cipők, nehéz dolgok hosszabb időn át történő cipelése, s így ez által lábaink (sarkunk) terhelése áll. Ezen külső hatások idézik elő, hogy a sarkunkon lévő bőr megvastagszik, kiszárad, s végül berepedezik, ami persze nagy fájdalomhoz vezethet.

Ezt az állapotot nagyon jól meglehet viszont előzni, ha sarkunkat megfelelően karban tartjuk.

Heti 2-3 alkalommal- pláne a nyári hónapokban mikor is papucsban és szandálokban járunk, s a sarkunk jobban ki van téve így a terhelésnek- használjunk lábfürdőt. A lábfürdő vize ( 4-5 liter meleg víz) tartalmazzon 20 csepp, minőségi növényi olajat( olíva, mandula olaj), illetve 1-2 dl zsíros tejet. Ebben áztassuk lábainkat 10-15 percig. Majd az áztatás után használjunk habkövet, vagy sarok reszelőt, s reszeljük le a megvastagodott és kiszáradt sarok részeket. Jól töröljük át lábfejünket és sarkunkat, s végül vegyünk valamilyen magas zsírtartalmú krémet vagy esetleg testpakolást, s masszírozzuk be a kívánt részeket, főként a sarkokat. Ezt az eljárást nem kell minden nap elvégezni, viszont a sarkunk hidratálását magas zsírtartalmú krémmel minden fürdés vagy zuhanyzás után megtehetjük, s így minél tovább megőrizhetjük lábunk szépséges puhaságát.

Napozás és a bőrrák kialakulásának kapcsolata

By | 2009. Júl 6

3 fő bőrrák típust különböztetünk meg, melyek közül a legismertebb és a legveszélyesebb a melanóma. Az Egyesült Királyságban mért adatok alapján évente, mint egy 2300-an hallnak meg bőrrák okozta szövődmények miatt. Ezen halálozások mint egy 80%-a a túlzott napozás okozta bőrrák kialakulásából származik, s csak 20%-ban, vagyis elhanyagolható %a-ban beszélhetünk genetikai hajlamról.

Általánosságban véve a nők sokkal fogékonyabbak a bőrrák kialakulására férfi társaiknál. Nők esetében a melanómák megjelenése főleg a lábszáron és karokon tapasztalható, míg a férfiaknál a betegségre utaló elváltozások arctájékon, fejtetőn és fülek mentén fedezhetők fel.

Akár mennyire is fontos az emberi szervezet számára a napfény (D-vitamin kialakítása miatt), mégis igyekeznünk kell annak behatását csökkenteni. A D-vitamin kialakulását, már minimum 15 -30 percnyi napfürdőzés is képes elősegíteni, ezért szakemberek azt ajánlják, hogy ennél többet ne is töltsünk huzamosabb ideig a nap alatt.

Bármennyi időt is töltünk a szabadban, azt mindig megfelelő védelemmel kell, hogy tegyük, s használjunk minimum 15 SPF (napvédő faktor számú) napozó kozmetikumot, hogy így csökkentsük a bőrünket érő napsugarak káros hatásait.

Egészség számokban mérve, avagy mik azok az értékek amik egészségünk javát szolgálják

By | 2009. Júl 6

Tudja Ön, hogy mennyi a koleszterin szintje, mekkora a vérnyomása, vagy akár mennyi a napi só bevitele?

Ha nem, akkor most megtudhatja, hogy mekkora értékek felelnek meg teste számára, s melyek azon értékek, amelyeken esetleg változtatnia kell valamely módon, hogy szervezete egészségesebben működjön.

Percenkénti átlagos dobbanás 76/perc

Nemzetközi tanulmányok kimutatták, hogy egy egészséges emberi szív esetében a percenkénti átlagos dobbanás: 76 dobbanás/ perc. Ami persze nem jelenti azt, hogy az ennél kevesebb vagy ennél több az már egészségtelen, hiszen ez csak egy átlagot jelent, amelyet számos tényező eltéríthet magasabb vagy alacsonyabb irányba. HA szívritmusunk 60/perc illetve 85/perc között mozog, akkor azt még egészségesnek mondhatjuk. Sőt sportolás vagy huzamosabb fizikai aktivitás esetében a 100 feletti pulzus szám is megengedett.

Hogyan ellenőrizheti pulzusát a leghatékonyabban?

Reggel nyugalmi állapotban kaphatjuk a legnormálisabb értéket. Mielőtt kikelnénk az ágyból, vegyünk elő egy órát, vagy akár mobilunkon a stoppert. Helyezzük ujjunkat a bal csuklónk belső felére, nyomjuk meg kissé ujjbegyünkkel s már érezhetjük is szívünk pulzálását. Indítsuk el a stoppert vagy figyeljük az órát egy percen keresztül, s közben számoljuk a szívveréseket. Ha így nyugalmi állapotban a szívverés nem marad 60 dobbanás alatt, illetve nem megy 85 dobbanás fölé percenként, akkor szívünk normálisan működik.

Az ideális vérnyomás érték 140/85 illetve 130/80

Mind egy hány évesek is vagyunk, minden korosztály számára alapvetően fontos a vérnyomásának ismerete. Vérnyomás alatt valójában azt értjük, hogy vérünk mekkora nyomást gyakorol az artériákra.

Az ideális vérnyomás érték nem lehet több mint 140/85 vagy 130/80.

Vérnyomásunk naponta akár többször is változhat, hiszen befolyásoljuk azzal, hogy éppen nyugalmi állapotban vagyunk e vagy stresszes esetleg aktív pillanatokat élünk e meg egy adott percben. Egy izgalmi és stresszes állapot illetve aktív mozgás esetén vérnyomásunk hirtelen felszökhet, nyugalmi állapot bekövetkeztekor pedig lecsökkenhet. Baj akkor van, ha valakinek huzamosabb ideig vészesen alacsony vagy magas a vérnyomása. Ilyen esetben érdemes orvoshoz fordulni, s kezelést kérni annak normalizálása érdekében

Magas vérnyomás okozója lehet akár a dohányzás, túlzott só fogyasztás, alkoholfogyasztás, túlsúly. Ahhoz, hogy természetes módon csökkentsük a magas vérnyomás kialakulásának esélyeit érdemes beszüntetni a dohányzást, a túlzott alkoholfogyasztást. Érdemes beiktatni a mozgást napi életvitelünkbe (35-45 perc/ nap heti 5 alkalommal). Táplálkozásunknál figyeljünk a napi sómennyiség bevitelére s igyekezzünk azt minimalizálni (kevesebb, mint 6 gramm /nap). Normalizáljuk testsúlyunkat, ha túlsúllyal küszködünk.

Napi só mennyiség 6 gramm/nap

Az előbbi bekezdésben már említést tettem, hogy miért is lényeges odafigyelni a napi só mennyiség bevitelére. A 6 gramm só/ nap (körülbelül 1 teáskanálnyi) az ideális mennyiség, amit napi szinten maximálisan fogyaszthatunk.(ez a mennyiség gyermekek esetében 3 gramm/nap)

A túl sok só bevitel magas vérnyomáshoz komolyabb esetben pedig akár gyomorrákhoz is vezethet.

Hogyan csökkenthetjük a napi só bevitelt?

– minden élelmiszer esetében figyeljünk a terméken feltüntetett adatokra, s csak olyan terméket válasszunk melyen a só tartalom 0,3 gramm/ 100 gramm értéken vagy az alatt van.

– A só mellett figyelnünk kell a sodium értékre is, mely 0,1 gramm/ 100 gramm vagy az alattinak kell lennie optimális esetben.

– Ételeinket készítsük el kevesebb só hozzáadásával, s ízesítéshez használjunk frissen aprított fűszernövényeket. A friss fűszerek sajátos íz világa kielégíti majd ízlelő szerveinket, s nem fog hiányozni a jellegzetes erős sós íz.

4,5-es koleszterin szint

Koleszterin szintünk ellenőrzése szintén fontos, hiszen a nem megfelelő, vagyis magasabb, mint 4,5-ös szint akár szívproblémák fellépéséhez is vezethet.

Hogyan csökkenthetjük koleszterin szintünket?

– csökkentsük a szaturált zsírok bevitelét szervezetünkbe (állati zsírok)

– fogyasszunk egészséges zsiradékokat (pl.: növényi olajok: olíva olaj, repce olaj, napraforgómag olaj stb.)

– fogyasszunk legalább heti 2-3 alkalommal halakat, tengeri herkentyűket, mivel ezek gazdagok omega3, 6 és 9 zsírsavakban, melyek köztudottan csökkentik a magas koleszterin szintet

– fogyasszunk minőségi rostokat (minimum 25 grammot napi szinten), mint például: bab, lencse, zöldség és gyümölcsfélék, zab

– mozogjunk napi szinten 35-45 percet heti 5 alkalommal

– álljunk le a dohányzásról

Hal illetve tengeri herkentyű fogyasztása 2-3 adag/hét

Heti 2-3 adagnyi hal illetve tengeri herkentyű elfogyasztása segíti szervezetünket hozzájutni olyan értékes zsírsavakhoz, mint az Omega 3, 6, 9. Ezen zsírsavak fontossága szívünk egészségi állapotának fenntartásában mutatkozik meg. Mennél több egészséges zsírsavat fogyasztunk, annál valószínűbben elkerülhetjük az egyes szív és érrendszeri megbetegedéseket, illetve akár le is csökkenthetjük az Alzheimer kor kialakulásának esélyeit is.

Ajánlott gyümölcs illetve zöldség fogyasztás: 5 adag/nap

5 adag/nap az ajánlott gyümölcs illetve zöldség fogyasztás, hogy szervezetünk számára biztosítani tudjuk a szükséges rost, antioxidáns, vitamin, ásványi anyag mennyiséget, s ezzel csökkentsük az egyes szív és érrendszeri megbetegedések illetve egyes rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Bizonyos országokban, mint például Kanada vagy Ausztrália ezt a mennyiséget 7 adagban állapították meg az egyes egészségügyi és táplálkozáskutatással foglalkozó szervezetek.

Ha több információra van szüksége az alábbi bejegyzést illetően látogasson el a www.eatwell.gov.uk vagy a www.nhs.uk angol nyelvű oldalakra.

Zöld tea 3 csésze/nap

Napi 3 csészényi zöld tea elfogyasztásával megelőzhetjük az egyes agyérrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát, mint pl. a stroke. A zöld tea olyan minőségi antioxidánsokat tartalmaz, mely segít az érrendszerünk egészségének fenntartásában.

SPF 15 – Sun Protection Factor

A napozás, vagyis a nappal való érintkezés fontos szervezetünk számára, hiszen a D-vitamin, mely a csontjaink és fogaink épségért, egészségéért felel, csak napfény jelenlétében képes kialakulni a szervezetünkben. De nem mind egy, hogy mennyit töltünk a napon és hogyan.

Manapság a 15-ös vagy annál magasabb faktorú napvédő szerekre van szükségünk ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat a szabad ég alatt pláne így a nyári időszakban. Napozás előtt válasszunk bőrünknek megfelelő faktorszámú napvédő kozmetikumot, s mielőtt kimennénk napozni, 15-30 perccel vigyük azt fel testfelületünkre.

Bőrgyógyász szakemberek azt ajánlják, hogy az érzékeny, világos bőrűek ne tartózkodjanak 15 percnél huzamosabb ideig a napon, de sötétbőrű társaiknak sem ajánlott a 30 percnél további napfürdőzés.

Diétával a puffadás ellen

By | 2009. jún 27

Zavarja az állandó puffadás?

Próbálja ki három napos diétánkat, s élvezze annak puffadás elleni jótékony hatásait!

Első nap:

  • reggeli: 10 dkg friss gyümölcsökből (bogyós gyümölcsök, ananász, kiwi, alma, körte, banán stb.) készített saláta, 2-3 evőkanál natúr joghurttal tálalva
  • tízórai: csicseri borsó saláta *
  • ebéd: vegyes saláta natúr túróval **
  • uzsonna: egy maroknyi natúr, sótlan, pirított dió, kesu dió, mogyoró vagy mandula
  • vacsora: grillezett lazac vagy más tengeri hal párolt zöldségekkel ***

*: csicseri borsó saláta hozzávalói: – 5dkg csicseri borsó konzerv

– 1 kisebb szál sárgarépa vékony karikákra vágva
– 2 szál szárzeller vékony szeletekre vágva

A hozzávalókat egy tálkában összekeverjük sóval, őrölt borssal és kevés citromlével, olíva olajjal ízlés szerint ízesítjük.

** vegyes saláta natúr túróval hozzávalói: – 5 dkg friss vegyes saláta levél mix

– 5dkg natúr túró (alacsony zsírtartalmú)

– friss bazsalikom, petrezselyem aprítva

A saláta mixet és a pár levél aprított petrezselymet és bazsalikomot összekeverjük, olíva olajjal, citrommal ízlés szerint meglocsoljuk, tetejét túró darabokkal megszórjuk. Ha kívánjuk kevés őrölt borssal is ízesíthetjük

*** grillezett tengeri hal filé hozzávalói: – 10 dkg lazac vagy egyéb hal filé

– só, bors, ízlés szerint

– aprított friss kapor (kb. 2 csipetnyi)

– citromlé, ízlés szerint

– 10 dkg vegyes zöldség keverék

A halfilét sózzuk, borsozzuk, kevés citromlével megcsepegtetjük, majd olíva olajon serpenyőben pár perc alatt készre sütjük, az utolsó percekben, mielőtt elkészülne frissen vágott kaporral ízesítjük. Általunk kedvelt párolt zöldségekkel tálaljuk

Második nap:

  • reggeli: frissen turmixolt bogyós gyümölcsökből és banánból készült joghurt ital
    (1 db. banán, egy maroknyi eper vagy málna, szamóca, fekete szeder stb., egy dl natúr joghurttal összeturmixolva, ízlés szerint mézzel vagy édesítőszerrel ízesítve)
  • tízórai: fél érett avokádó, kevés zöld citrom levével lecsöpögtetve
  • ebéd: egy tonhal konzerv (lehetőleg lében eltett) 5dkg friss vegyes salátával tálalva, olíva olajjal és friss citrommal meglocsolva
  • uzsonna: egy vagy két kisebb alma vagy körte
  • vacsora: édes- savanyú mártásban készített zöldséges csirke stir fry *

* csirke stir fry hozzávalói: – 5dkg csirke mell filé apró csíkokra vágva

– egy fél üveg light édes savanyú mártás

– egy kisebb darab sárga kaliforniai paprika csíkokra aprítva

– 1 kis fej lilahagyma fele csíkokra aprítva

– egy kisebb cukkini fele vékony csíkokra szeletelve

Kevés olíva olajon egy wokban, vagy mélyebb serpenyőben a csirke csíkokat megsütjük, majd mielőtt teljesen megsült hozzáadjuk a zöldségeket és tovább pirítjuk, sóval, borssal ízesítjük, majd ha már megpuhult minden hozzávaló felöntjük az édes savanyú mártással és átforraljuk. Kevés párolt rizzsel tálaljuk

Harmadik nap:

  • reggeli: 2 darab posírozott tojás grillezett paradicsommal *
  • tízórai: egy darab gyümölcs (alma, körte vagy valamilyen citrus gyümölcs)
  • ebéd: grillezett csirke mell filé, paradicsomsalátával tálalva **
  • uzsonna: egy maroknyi pirított tökmag vagy napraforgómag
  • vacsora: párolt tonhal szelet vegyes zöldség körettel ***

* posírozott tojás: Egy kisebb lábasban vizet forralunk, a forrásban lévő vízhez pár evőkanál ecetet vagy citromlevet teszünk. Vegyünk egy leveses merő kanalat és üssünk bele egy tojást, így a merőkanál segítségével, helyezzük bele a tojást a forró vízbe. Főzzük meg a tojásokat egyenként a vízben. Tálaljuk olívaolajon grillezett paradicsomokkal (2-3 darab). Tálalásnál ízesítsük sóval, őrölt borssal.

** grillezett csirkemell filé paradicsomsalátával: 5 dkg csirkemell filét fűszerezzünk ízlés szerint, majd kevés olíva olajon grillezünk meg.

2-3 paradicsomot szeleteljünk vékony karikákra, helyezzük el egy tányéron, sózzuk, majd szórjuk meg őrölt borssal, frissen vágott petrezselyemmel és locsoljuk meg kevés olíva olajjal. Helyezzük mellé az elkészült csirkét s már fogyasztható is.

*** Párolt tonhal szelet vegyes zöldséggel: A friss tonhal steak-et sózzuk, kevés citrom lével locsoljuk meg, majd egy magasabb falú serpenyőbe helyezzük, kevés fehérborral és vízzel öntsük fel és fedő alatt pároljuk. Mielőtt elkészül, szórjuk meg kevés frissen vágott kaporral. Vegyes zöldség körettel tálaljuk.

Hogyan szabadulhatunk meg a csúf ÚSZÓGUMIKTÓL

By | 2009. jún 26
  • Együnk legalább 4-5 alkalommal egy nap, hogy így a metabolizmusunkat folyamatosan működtessük és így egy állandóbb kalóriaégetést érjünk el.
  • Sose hagyjuk el a reggelit és az ebédet, hiszen azok fontos szerepet töltenek be a napi energia ellátásban szervezetünk számára, ha már el akarunk hagyni egy étkezést az vagy a tízórai vagy a vacsora legyen
  • Fogyasszunk egy kis uzsonnát délután 3-4 óra magasságában, hogy így a vércukor szintünket stabilizálhassuk, s ez által elkerülhessük az esetleges esti túlevést vacsora során.
  • A kalória számlálás helyett törekedjünk inkább a minőségi tápanyagok bevitelére kisebb adagokban.
  • Lehetőleg minden étkezés során fogyasszunk fehérjében gazdag tápanyagokat (hal, sovány húsok, hüvelyesek, tejtermékek,tojás stb.)
  • Törekedjünk a napi négy vagy ötszöri zöldség vagy gyümölcsfogyasztásra, hogy így a szervezetünk számára szükséges ásványi anyagokat, vitaminokat, antioxidánsokat biztosítani tudjuk.
  • Gyümölcs és zöldségek közül részesítsük előnyben a színesebbeket, melyek pigment tartalma jelentősebb másokhoz képest.(Tudományosan igazolt, hogy a magas pigment tartalmú növények jelentős antioxidáns tartalommal is rendelkeznek.) Ilyenek pl.: paradicsom, kaliforniai paprika, zöld levélzöldségek (spenót, káposzta, saláta, sóska, kelbimbó), brokkoli, piros és fekete bogyós gyümölcsök
  • Igyunk elegendő mennyiségű vizet (2-3 liternyit napi szinten)
  • Hanyagoljuk az üdítő italokat cukor és szénsav tartalmuk miatt, alkoholt és kávét pedig dehidratáló hatásuk miatt.

S mind ezek mellett ne feledjük, hogy mozogjunk kardió mozgásformákkal (futás, kerékpározás, erőteljes gyaloglás, lépcsőzés, elliptikus tréneren való edzés) napi szinten átlagosan 45 percet, hogy így is fokozzuk szervezetünk kalória felhasználását, s testünk izmainak tónusosságát

5 tipp egészségünk megőrzéséhez

By | 2009. máj 26

1, Táplálkozásunk során kövessük a piramis táblázatot

A piramis táblázat egy olyan táplálkozási séma, mely viszonylag pontos képet ad számunkra arról, hogy bizonyos élelmiszerekből mennyit kell fogyasztanunk étkezéseink folyamán. A piramis táblázat aljában találhatjuk az olyan élelmiszereket, melyeket leginkább fogyasztanunk kellene egy egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás során, a piramis táblázat tetejében pedig a kerülendő vagy kevésbé értékes tápanyagok találhatóak.

2, Rendszeres, általános orvosi ellenőrzés

Sosem szabad alul értékelni szervezetünk jelzéseit, hiszen azon jelzések sokszor rendellenes állapotot is jelezhetnek. Egy időközi általános orvosi vizsgálat során kezelő orvosunk az alábbiakból vonhat le pontos megállapításokat egészségi állapotunk tekintetében:

  • Vércukor szint vizsgálat
  • Vérnyomás
  • Hemoglobin szint vizsgálat
  • Vizeletvizsgálat
  • Koleszterinszint mérés
  • Májfunkció teszt
  • Tüdőszűrés
  • Emlőszűrés

Érdemes éves szinten felkeresni háziorvosunkat egy általános vizsgálatra,még akkor is ha nem tapasztalunk betegségre utaló jeleket, jelzéseket, hogy így az esetleges rendellenességeket még időben észrevehessük és kezelhessük. Egészségi állapotunk romlására egyre nagyobb esélyünk van a kor előrehaladtával, ezért 40 év fölött mindenféle képen ajánlott az évente egyszeri általános egészségi állapot felmérés, még ha jól érezzük magunkat, akkor is!

3, Aktivitás, a hosszú élet titka

A mozgás szervezetünk éltető rugója, nincs, semmilyen alternatíva mellyel kiválthatnánk azt, illetve annak jótékony hatásait. A mozgás őrzi meg szervezetünk aktivitását, energiáját. Próbáljunk mozgásban maradni, s ne hagyjuk, hogy „lusta” énünk győzedelmeskedjen szervezetünk felett, s a székhez vagy ágyhoz láncoljon minket. Konzultáljon házi orvosával vagy egy mozgás terapeutával, s együttesen állítsanak össze az ön erőnlétéhez és időbeosztásához megfelelő mozgás „beosztást”, s lásson neki az aktív élethez,mozgás nélkül szervezete hamarabb fogja felmondani a szolgálatot, mint gondolná.

4, Megfelelő mennyiségű minőségi folyadékfogyasztás

Szervezetünk számára a folyadék az egyik legfontosabb lételem, hiszen testünk, mint egy 70% – -ban vízből épül fel. Csupán ebből a tényből fakadóan is azt kell, hogy mondjam, hogy a folyamatos hidratáltság létfontosságú számunkra, hiszen a folyadék az, mely szervezetünk számos alap funkcióját irányítja, mint például: méreganyagok kiürítése a szervezetből, testhőmérsékletünk szabályozása, emésztésünk szabályozása stb. Napi 2,5-3 liternyi vízfogyasztással gondoskodhatunk szervezetünk megfelelő működéséről.

5, Relaxáció

A stressz, mint életünk egyik állandó szereplője, számos fizikai és mentális probléma melegágya. Sajnos, ezt az állapotot nem tudjuk magunktól távol tartani. A mai állandóan rohanó, pénz hajhász, válságos világban szinte mindenhol találkozunk vele. Az iskolában, a munkahelyen, a közlekedés során minden alkalommal. Egyet tudunk csak tenni s így tompítani a minket ért negatív hatásokat, ha kikapcsolunk néha és elvonulunk egy csendesebb „világba”. Otthon zárt ajtók mögött felépítünk egy kis nyugalmat, olvassunk, zenét hallgatunk, barátkozunk, szervezünk programokat melyekkel kicsit kikapcsolhatjuk a megszokott rohanó mindennapokat, csináljunk bármit mely felvillanyoz minket és jobban érezzük utána magunkat.

Méregtelenítés gyógynövényekkel

By | 2009. ápr 24

Fáradság, levertség, kedvetlenség?

Szinte mindenki számára ismertek ezek a tünetek, pláne ilyenkor tavasszal, kora nyáron. Ezek az úgynevezett tavaszi fáradság jelei, melyeket könnyen orvosolni lehet, egy jó kis kiadós méregtelenítéssel.

Nem kell durva és lehetetlen dolgokra gondolni a méregtelenítés hallatán, hiszen ez az egész folyamat könnyen kivitelezhető, pláne ha egyszerűen elkészíthető gyógynövény teák fogyasztásával visszük azt végbe.

Számos növényzet van a világban, melyeknek valamely részét: levelét, virágát, kérgét, gyökerét stb. teának elkészítve, annak fogyasztásával orvosolhatunk bizonyos betegségeket, nyavalyákat, s mind ezek mellett méregteleníthetünk is velük.

Talán a legismertebb és leginkább alkalmazott méregtelenítéshez is jól alkalmazható gyógyhatású növények az alábbiak

Beteg no

Ön is a következő problémák egyikével küszködik nap mint nap?

  • Gyakori fáradság, erőtlenség?

  • Visszatérő fejfájások?
  • Éhségérzet?

  • Súlyfelesleg, úszógumi effektus?
  • Gyakori megfázás?

  • Bőrproblémák, kiütések?
  • Ingerlékenység. Hullámzó kedély?
  • Szélgörcsök, gázok puffadás?
  • Krónikus székrekedés?
  • Bélproblémák?

  • Ételallergiák?
  • Rossz szájíz, erős szagú széklet?

  • Fém íz érzet a szájban?

  • Aranyér?

Kíváncsi, miként képes a legegyszerűbb módon és mindenféle mellékhatás nélkül mindezen negatív jelenségekre megoldást találni?

Ismerje meg ön is a fájdalommentes megoldást! Klikk ide >>

 

* Bodza virágzat

Szinte minden gyógynövényes írás megemlítésre méltónak találja a bodzát, hiszen az számos gyógy tulajdonsággal rendelkezik. A cserje sárgás-fehér virágzatát már réges rég használja a természetgyógyászat, hiszen olyan tulajdonságokat mondhat magáénak, mint: vizelethajtó hatás, vértisztító hatás, meghűléses megbetegedések (influenza) elleni hatás, enyhe hashajtóhatás. A növényzet mellett a cserje bogyója is rendelkezik előnyös tulajdonságokkal, hiszen kiemelkedően magas a vastartalma és mind emellett nagy a kálium és foszfor tartalma is. Vastartalma ráadásul olyan formában található meg a bogyókban, mely a szervezet számára tökéletesen felvehető, éppen ezért a bodzatermésből készített termékek fogyasztása vashiányos, vérszegény személyeknek kiemelten ajánlott.

* Kamilla virágzat (orvosi székfű)

Talán az egyik legismertebb és az ország szinte minden táján megtalálható gyógynövényünk. Gyógyászati célokra a növény úgynevezett fészekvirágzatát használjuk, melynek gyógyhatása sokrétű, akár külső vagy belső panaszokra egyaránt. Már a régi görögök is használták a kamillát fejfájás, vese, máj és hólyag panaszok esetén. Ma már tudjuk, hogy a kamillában lévő illóanyagok, elsősorban a gyulladásos megbetegedések orvoslásában nyújtanak segítséget számunkra. Kamillával, főleg gőzölés során enyhíthetőek a különböző vírusos és bakteriális jellegű légúti fertőzések és gyulladásos megbetegedések. TEA formájában, gargarizálva, a kamillával orvosolhatóak a fogíny, száj és torok gyulladásai. Teaként rendszeresen fogyasztva pedig enyhíthetőek az egyes gyomorpanaszok, bélgyulladások, hányingeres tünetek. Külsőleg alkalmazva különféle gyulladásos bőrbetegségekre (akne, tályog, nehezen gyógyuló sebek, körömágygyulladás stb.) nyújt enyhítést.

* Aranyvessző

A vese gyógyítójaként is ismert gyógynövény, melyet élénksárga színű virágzata miatt manapság dísznövényként is termesztenek. A növény legfontosabb hatóanyagai az illóolajok, flavonoidok és a szaponinok. Azért nevezik a vese gyógyítójának, mivel a modern fitoterápiában főleg a húgyúti megbetegedések (húgyhólyaggyulladás, vesemedence gyulladás) kezelésében használják. Az aranyvessző olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, mint: vizelethajtó-, görcsoldó-, gyulladáscsökkentő- és fájdalomcsillapító hatás.

* Kutyabengekéreg (frangulae cortex)

A kutyabengekéregből készített főzetet elsősorban hashajtó hatása miatt használják, de mind azon által alkalmazzák még epe és máj bántalmakra illetve az emésztés elősegítésére.

* Zöld tea levél

A zöld teát szokták egészségvédő teának is nevezni, hiszen a főzet állandó fogyasztásával több krónikus megbetegedés megelőzhető. Tartalmaz olyan vegyületeket, melyek csökkentik a rák bizonyos fajtáinak illetve az egyes érrendszeri megbetegedések kialakulásnak veszélyét. A zöld teában jelentős mennyiségben találhatóak meg vitaminok és ásványi anyagok, illetve olyan polifenolok (EGKG), melyek antioxidatív hatásukkal képesek pusztítani a rákos sejteket illetve képesek azok terjedését, növekedését gátolni.

Napi ötcsészényi zöld tea fogyasztással már fedezhetjük szervezetünk számára a kellő hatóanyag szükségletet.

* Ánizs mag

Az ánizsmag főleg fűszernövényként ismert, melyet már az ókori Egyiptomban is használtak, viszont jelentősége egyre inkább elterjedőben van a természetgyógyászat területén is. Az ánizs elsősorban étvágyjavító, emésztést serkentő, vértisztító, hurutoldó, gyomor-, bél-, epebántalmak ellen alkalmazható szer. A pediátria (gyermekgyógyászat) területén is előszeretettel alkalmazott, tea formájában, szélhajtó hatása miatt.

* Édes kömény

Már az ókorban is előszeretettel alkalmazott növény melyet akkor még főleg fűszerként alkalmaztak. A mai fitoterápiában főleg, szélhajtó, görcsoldó és étvágyjavító hatása miatt elterjedt az alkalmazása. Aktiválja a női hormonokat s így enyhíti a klimax tüneteit, de mind emellett felhasználható még a késő, rendszertelen menstruáció kezelésére is.

* Lenmag

A lenmag használata a modern táplálkozásban nagyon fontos jelentőséggel bír, hiszen fogyasztásával szervezetünk az egyik legtisztább tápanyagforráshoz jut hozzá. A lenmag közel 35%-ban tartalmaz zsiradékot, melynek közel 70 %-a esszenciális zsírsav, tehát a szervezet számára nélkülözhetetlen. Gazdag A, B, C, D és E vitaminban, illetve ásványokban, így káliumban, foszforban, magnéziumban, kalciumban, vasban, kénben, cinkben, nátriumban, klórban, mangánban, rézben, fluorban, alumíniumban, kobaltban, jódban és még sorolhatnám.

A lenmag számos jótékony hatással és gyógyhatással bír, így például serkenti az agyműködést, csökkenti a vér koleszterinszintjét, szabályozza az emésztést a renyhe bélműködés serkentése révén. Jelentős Omega 3 tartalmával szerepe van a az érelmeszesedés kialakulásának megelőzésében.

* Kukoricabajusz

Az Újvilág őslakosai, mint egy 5000 éve ismerik a kukoricabajusz gyógyhatásait. Szinte szentként tisztelték a kukoricát, hiszen annak bibe szálai alkotják magát a kukoricabajuszt. Ezeket a bibeszálakat készítették el főzetként, s fogyasztották előszeretettel ödémák és húgyúti megbetegedések kezelése céljából.

Kutatások bebizonyították, hogy nem csak az előbb említett bántalmak gyógyítására, hanem cukorbetegség, hólyaghurut, vesebántalmak, máj elégtelenség esetén is jól alkalmazható.

* Hársfavirág

A fa virágzásának kezdetén növekedett virágok adják a fitoterápiában használt nyersanyagot. Főleg főzetnek elkészítve teaként alkalmazzák előszeretettel a gyógyászatban, izzasztó, köhögéscsillapító, enyhe nyugtató, szívműködést szabályzó hatásai miatt. Ez a virágzat adja az egyik legértékesebb mézek egyikét is, mely koncentráltan tartalmazza az értékes hatóanyagokat.

* Echinachea (kasvirág)

Az influenza megelőzésében és a fertőzés tüneteinek kezelésében ma egyetlen más növénynek nincs olyan jelentősége, mint a kasvirágnak. Esetenként kemoterápiával kombinálva alkalmazzák. Csökkenti a fertőzés időtartamát, mérsékli tüneteit. Használható a meghűlések, allergiás panaszok és tünetek enyhítésére, a hörghurut, középfülgyulladás, mandulagyulladás, nőgyógyászati és húgyivarszervi fertőzések, valamint bőrgyógyászati kórfolyamatok és reumás eredetű betegségek kezelésére is.

* Hibiscus (mályvacserje)

Virágát és leveleit alkalmazzák előszeretettel főzetként. Elsősorban meghűléseket kísérő torokgyulladások, illetve torokgyulladás ellen ajánlott, éppen ezért köptető és köhögés csillapító teakeverékek főalkotó elemei közé tartozik.

* Gyömbér gyökér

Elsősorban fűszernövény, azonban a népi gyógyászatban előszeretettel használják gyógyszerként. Hányáscsillapító, görcsoldó, szélhajtó tulajdonságokkal rendelkezik, s így a gyomor és bélrendszer problémái orvosolhatóak rendszeres fogyasztása révén. Főleg teaként elkészítve alkalmazzák, melyet kevés mézzel ízesítve fogyasztanak.

Gyökérből nyert illóolajat, külsőleg reumatikus panaszokra is használhatjuk, ilyenkor a gyömbér gyökérből nyert olajat egy másik semleges olajjal keverjük össze (15ml semleges olajhoz adjunk 5-6 csepp gyömbér olajat), s ezt a keveréket vigyük fel gyengéd masszírozással a fájó, sajgó végtagra.


© 2009 - 2018 Egészséges életmód Egészséges táplálkozás