A víz

By | 2009. jan 15

Görög filozófus Thalész úgy vélte, hogy a víz mindennek a mozgató rugója, s hogy őszinte legyek nem is járt messze az igazságtól, hiszen ha belegondolunk, akkor láthatjuk, hogy víz borítja Földünk felszínének 70%-át, vízből áll testünk kb.75%-a, ami azt mutatja hogy a víz(H2O) valójában egy nélkülözhetetlen elem, mely tényleg Thalész gondolatát igazolja.

A víz

A víz

A víznek az emberiség évezredek óta, gyógyító erőt tulajdonít. Szellemi, lelki, testi megtisztulás egyik lényeges elemét látja benne, de mind ezek ellenére az átlagember napi életvitelében, amit a vízzel való leggyakoribb kapcsolatként megélünk az általában maga a fürdés, tisztálkodás… s lényegében elsiklunk ez által azon fontos tényezők felett, melyek a víz fontosságát hangsúlyoznák.

Mint már az előbbiekben említettem a víz szervezetünk egyik legfontosabb alkotó eleme, ami legnagyobb mennyiségben egy csecsemő szervezetben található meg. A kor előrehaladtéval azonban ez a víz mennyiség fokozatosan csökken, de még idős korban sem lesz kevesebb, mint 50%.

A vizet, mint elemet számtalan formában megtalálhatjuk a Földön, de nem mind hasznosítható az emberi szervezet számára.

Cikkemben csak azon víz fajtákra szeretnék kitérni, melyek napi fogyasztása, illetve használata elengedhetetlen egy egészséges szervezet működéséhez.

Először is szeretnék kitérni a vízfogyasztás fontosságára, mivel talán ez az, ami a leglényegesebb egy egészséges életvitel kialakításakor, tehát hogyan, mennyit, milyen minőségben is fogyasszunk a vízből.

A víz lényegében nagy szerepet tölt be az emberi szervezetben, hiszen ő felelős az alábbiakért:

- vérkeringés biztosítása

- vérnyomás szabályozása

- tápanyagok oldása, ez által azok szállítása a megfelelő szervekhez, majd pedig azok felszívódásának elősegítése

- szervezet belső hőmérsékletének szabályozása (hőháztartás)

- anyagcsere és méregtelenítés

Azt, hogy a szervezetünknek mennyi a vízháztartása, tehát, hogy mennyi vizet ad le és mennyi víz felvétele szükséges a különféle tápanyagokból, azt különböző idegi és hormonális mechanizmusok határozzák meg, de azt lehet mondani, hogy egy átlagember napi vízszükséglete 2,5 és 3 liter között mozog. Körülbelül ennyi az a mennyiség melyet napi szinten elhasznál a szervezet légzés, emésztés, verejtékezés stb. során, s ez az a mennyiség melyet egy egészségesen működő szervezet számára pótolnunk kell.

Ez a vízpótlás fele arányban táplálék bevitellel, fele arányban pedig folyadék bevitellel történik.

Az elfogyasztás után az emésztőrendszerben szívódik fel a víz, mely bekerülve a véráramba, eljut, a szervezet azon helyeire ahol éppen szükség van rá, s járul hozzá a szervezet helyes működéséhez. A szervezetből az elhasznált víz az anyagcsere útján távozik, s így egyben a méreganyagok kimosása is megtörténik távozása során.

Az ivás, több mint szomjoltás, sosem szabad megvárni, míg szervezetünk jelez számunkra, s szomjúság érzetet érezzük, ha ez történik, akkor már régen baj van.

Az ivásnak arról kell szólnia, hogy tudatosan pótoljuk a szervezet által elhasznált vízmennyiséget, s ezt nem csak akkor kell megtenni, mikor is már a szervezet jelez a szomjúság érzet kialakításával. Még fiatal korban ez annyira nem is lenne baj, de idős korban az idős szervezet már nem jelez olyan pontosan,olyan gyakran mint egy fiatal életerős szervezet, éppen ezért előfordulhat, hogy a szomjúság érzet kimarad, s ez kiszáradást, trombózis veszélyt, emésztési zavart okozhat. Amik persze elég súlyosak egy idős szervezet számára, de egyszerűen megelőzhetőek az állandó folyamatos folyadékpótlással.

Tehát még egyszer hangsúlyozom, hogy nem szabad megvárni, hogy szervezetünk jelezzen, hanem próbáljuk kialakítani folyadékpótlási szokásainkat.

Mit, mennyit és hogyan, ez volt a kérdésem pár mondattal ezelőtt…

Hát igen kedves olvasó ez egy nagyon velős kérdés, hiszen annyi féle és fajta víz megtalálható a boltok polcain, hogy tényleg csak úgy álldogálunk, s bambán nézegetjük a hatalmas választékot, s nem igazán tudjuk eldönteni, hogy mi is lenne a legjobb számunkra.

Ami a legjobb, hát az természetesen az ásványvíz, hiszen az ásványvíz nem csak szomjat olt, de számos fiziológiai tényezője miatt ajánlott folyadék. Az ásványvíz, már a nevében is benne van, hogy oldott ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmaz, melyek jó hatással vannak a szervezet számára a könnyű hasznosulásuk miatt.

A napi folyadék vesztés során számos ásványi anyag és nyomelem is távozik a szervezetből, aminek a pótlására nem elegendő az egyszerű csap víz fogyasztása, hanem erre a legmegfelelőbb az ásványvízzel történő folyadékpótlás. Tehát a rendszeres folyadékpótláson túl biztosítjuk szervezetünk számára oly nélkülözhetetlen nyomelemek és ásványi anyagok pótlását, mint például:

- Kalcium

- Magnézium

- Kálium

- Nátrium

- Foszfor

- Vas

- Fluor

- Mangán

- Szilícium

- Lítium

- Jód

- Cink

Az ásványi anyagok és nyomelemek lényegében olyan szerepkörrel bírnak, mint a vitaminok, tehát éppen olyan nélkülözhetetlenek szervezetünk számára.

Természetesen nem minden ásványvíz tartalmazza azonos arányban a különböző ásványi anyagokat, nyomelemeket, és nem minden ásványvíz tartalmaz mindent. Talán ezek azok a tényezők, amikben valójában különbséget tudunk tenni ásványvíz és ásványvíz között.

Ahhoz, hogy ki melyiket válassza, talán az a lényeges, hogy kinek mire van szüksége, hiszen minden ásványi anyag és nyomelem segít valaminek a működésében, épp úgy, mint a vitaminok, mindegyik hasznos valamilyen módon, és szükséges is, csak mindenkinek más mennyiségben, DE HANGSÚLYOZOM EGYIK SEM HAGYHATÓ EL.

Hogy érzékeltessem mondani valómat, egy példát hoznék fel:

Idős embereknél, legfőképpen nőknél, gyakori előfordulása van a csonttöréseknek, ami a csontok kalcium hiányára vezethető vissza. A megfelelő kalcium mennyiséget nem csak tejtermékekkel tudjuk szervezetünk számára biztosítani, hanem kalciumban gazdag ásványvízfogyasztással is. Tehát egy változó korban lévő nőnél elengedhetetlen a gyakori és bő kalcium bevitel. Ezért táplálkozását úgy kell megterveznie, hogy a tápanyagok és folyadékok melyeket fogyaszt, azok gazdag kalciumforrások legyenek, tehát a folyadék melyet napi szinten elfogyaszt az akár kalciumban gazdag ásványvíz is lehet. Sőt ajánlott, hogy azt fogyasszon!!!!!!!!!!!!

Az alábbiakban leírnám a fontosabb nyomelemek hatásait:

Kalcium: Csontok alkotó eleme, hiánya csontritkulást okozhat. Fejlődő szervezet, illetve öregedő szervezet elengedhetetlen tápanyaga

Kálium: Sejtek alkotó eleme, főleg az izommunkához, így a szív munkájához elengedhetetlen. Részt vesz a folyadékháztartás szabályozásában.

Hiánya vese funkció zavart, izomgyengeséget okozhat. Gyakori sport tevékenységet űzőknek ajánlott az állandó bevitele

Magnézium: A fehérje és szénhidrát anyagcserében van fontos szerepe, de mind emellett szükséges az izmok működéséhez, illetve szerepe van a csontok felépítésében és fejlődésében. Hiánya izomgörcsöt, ingerlékenységet, koncentrációs nehézséget, álmatlanságot okozhat.

Nátrium: A szervezet folyadékháztartását szabályozza. De bizonyos enzimek aktiválásában is szerepet játszik, illetve szabályozza a vérnyomást. Nem szabad nátriumban gazdag tápanyagokat fogyasztania például a magas vérnyomásban szenvedőknek Hiányában izomgörcsök, gyengeség, émelygés, ájulás léphet fel.

Foszfor: Csontok építő eleme, de emellett jelentősége van a zsírok, fehérjék, szénhidrátok anyagcseréjében is. Hiányával nem kell általában számolni, mert elegendő mennyiséget viszünk be belőle a szervezetbe

Vas: Feladata az oxigén – a szén-dioxid – és az elektronszállítás. Felszívódásához nélkülözhetetlen a C-vitamin és az állati fehérjék

Hiánya vérszegénységet, fáradékonyságot okoz

Jód: A pajzs-mirigy hormonok termelődése szempontjából nélkülözhetetlen elem. Nélkülözhetetlen a magzat méhen belüli fejlődéséhez. (kismamák fokozottan fogyasszanak jódban gazdag táplálékokat, folyadékokat)

Hiánya a pajzs-mirigy működési zavarához vezethet.

Fluor: Csontok és fogak építő eleme, hiánya fogszuvasodás kialakulását segíti elő. Terhes és szoptatós anyák, illetve kis gyerekek, fokozottan fogyaszthatnak fluoridot, DE TÚLZOTT FOGYASZTÁSA VESZÉLYES

Lítium: Az ember pszichikai hangulatát befolyásolja, hiánya elősegíti a szív és keringési megbetegedések kialakulását.

Szilícium: Csont -, kötőszövetek -, porc képződés elősegítése. Hiánya lassítja a növekedést, felgyorsítja az öregedési folyamatokat

Hagyj üzenetet

Neved (kötelező)

E-mail (nem jelenik meg sehol) (kötelező)

Weboldal

Hozzászólás



© 2009 - 2011 Egészséges életmód Egészséges táplálkozás